HORT Sport Egyesület


A HORT S.E. 1990- ben alakult a Taurus S.C. II. osztályú férfi kézilabda csapat megmentése érdekében, ezáltal a Taurus S.C. jogutódja lett.

A HORT S.E. megalakulásával egyidőben megkezdődött a fiatal tehetséges játékosok felkarolása.
Egyesületünk utánpótláskorú versenyzőinek tehetséggondozására, nevelésére, morális és szakmai felkészítésére nagyon nagy hangsúlyt fektet.

Nagyon fontosnak tartjuk a játékosok olyan szabadidő tevékenység eltöltésére irányuló terelése, mely az egészséges életmód, a családtól nem eltávolodó, kreatív életvitel elsajátítását célozza meg.
Célunk játékosainknak megtanítani és velük együtt bebizonyítani, hogy a munka és tanulás melletti sportolás is lehet eredményes.

Kerületi iskolák és környező iskolák vezetőivel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.

Munkánk eredményességét tükrözi, hogy a HORT SE az alábbi szakosztályokkal működik:

Az Ifjúsági csapattal több éven keresztül sikerült az I. helyen végeznünk.
Országos Serdülő Bajnokságban is többször csoportgyőztesként jutottak tovább az országos DÖNTŐBE.
Egyesületünk nagyon sok válogatott szintű és I. osztályú versenyzőt nevelt fel kik a mai napig erősítik a Nemzeti Válogatottat valamint az I. osztályban klubcsapataik vezéregyéniségei.
Játékosaink különböző korosztályos Válogatottakban vettek és vesznek részt Nemzetközi versenyeken.

FÉRFI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY :

NŐI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY:

Utánpótlás csapatok is keményen küzdenek a kiváló eredmények eléréséhez.
Lány utánpótlás szakmai munkáját fejlesztendő sikerült megnyernünk a 256-szoros válogatott, kerületi lakos ANGYAL ÉVA-t, aki 12.-szeres Magyar Bajnok, 2x-es BEK győztes, Világ Bajnokság 1x ezüst, 2x bronz valamint Olimpiai III. és IV helyezett.

SAKK SZAKOSZTÁLY:

A HORT SE bajnokokat ünnepel! Három bajnokcsapattal büszkélkedhet !!!!!

NŐI kézilabda csapat: Bencsik Krisztina, Havalda Dóra, Horváth Adél, Horváth Rita, Joó Ildikó, Kern Szilvia, Kocziha Andrea, Nagy Jánosné, Németh Lászlóné, Peng Edit, Repnik Zsuzsa Szőnyi Vera

FÉRFI kézilabda csapat: Bazsik János, Csere Imre, Czövek Andrej, Demeter László, Fábrics Tamás, Fritz Gábor, Horváth István, Kisfalvi Ferenc, Kiss Zoltán, Kiss Tamá, Kocsis Áron, Kovács Attila, Krichenbaum Tibor, Lepsényi Sándor, Megyeri Attila, Molnár Gábor, Molnár Flórián, Mórocz Zsolt, Somogyi Ádám, Szekeres Attila, Solymossy Ákos, Török Zsolt, Varjú Vilmos, Zentai Gábor, edző: Kiss György

Sakk csapat: Al Raheem Mohammad, Bokros István, Bukovszky Ferenc, Juhász András, Kóczán Károly, Kovács Gábor, Kovács Pál, Matuska Miklós, Mészáros Mátyás, Nádassy Attila, Orosz Imre, Schreiber Béla, Téglás Márton, Zsinka László

Az egyesület várja minden kézilabdázni szerető és akaró fiatal jelentkezését!!! (1164 Budapest, Vidámvásár utca 72., Tel./Fax: 400-5962, E-mail: m.tibor@t-online.hu)


Letölthető dokumentumok:
A HORT S.E. alapszabálya, 2009.06.20.

A HORT S.E. közhasznúsági jelentése a 2010. évről