Sport Egyesület

Csatlakozz Hozzánk Facebook

oldalunkhoz és nyomj egy LIKE-ot

Győzelem!


Közzétéve: 2017-05-02

Győzelem!

2017.04.29-én NBII junior csapatunk egy hosszú út után, mérkőzést játszott Karcagon.

Erdős Dávid a junior csapat edzője értékelt:

Azt gondoltam, hogy az utazás után a fiúk picit álmosan fognak kezdeni, de nem így történt. Egy 0-5-ös szériát követően ellenfelünk a 9. percben lőtte első gólját. Ekkor ismét zsinórban három góllal vetettük észre magunkat. (1-8) Jött egy kisebb hullámvölgy, amiben a Karcag feljött két gólra, amikor is időt kértem és rendet tettünk a fejekben. Ismét jól védekeztünk és ebből indultunk. A félidő 8-11 a HORT S.E. javára.

Jót tett a tíz perces szünet, amiben át tudtuk beszélni hiányosságainkat és az apróbb hibáinkra rávilágítva javíthattuk őket. Picit nyitottabb fallal védekeztünk, az ezt megelőző félidőhöz képest. Sokszor rossz ütemben váltottuk az átlövőket és a zárás, válásokat sem tudtuk megszűrni, így ismételten időt kellett kérnünk. Megújultunk és átlövésekből, az emberelőnyök jó kihasználásával elhúztunk ellenfelünktől. 12 perccel a mérkőzés vége előtt időt kért a Karcag, ami után egészpályás emberfogásra váltottak, amit ritkán 4-2-re alakítottak át. Ezzel egy picit kizökkentettek bennünket, és a rutintalanság miatt belekergettek minket pár rossz megoldásba. Utána higgadt, nyugodt támadásvezetéseket vittünk, amiből szép gólok születtek. Ezek után még a hazai csapat próbált gyors gólokat lőni, de a jó kapusteljesítménynek és a pontos

indításoknak köszönhetően rendre büntettük őket.

A végeredmény 23-29-re nyert a HORT S.E. !

A fiúk zsinórban 3 mérkőzést nyertek, ami azt gondolom, nagyon szép teljesítmény. Egy mérkőzés van hátra, és ha nem történik nagy meglepetés, akkor a 8. helyen zárjuk az évet.

Gratulálok a fiúknak!


Forrás: hortse


Még több Hír a HORT S.E. kézilabda világából


LEGFRISSEBB HÍREK


KELL EGY JÓ CSAPAT !
A HORT S.E. KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYA szeretettel várja utánpótlás csapataiba a kézilabda iránt érdeklődő fiúkat és lányokat
Jelentkezés és érdeklődés: katt ide